Ott hagytuk abba vesszőfutásunk, amit lakásvásárlásnak álcázunk, hogy bejelentkeztünk egy lakásra. Pesterzsébet közepe, 35,5 67m2 3 szoba. Eleinte kis bátran próbáltam alkudni. De hohó, az felejtős. Végül 200 ezer forintot elengednek az ingatlanosok a saját bérükből, ennyit tudnak megtenni. Oké, másnap délben már írjuk is a vételi szándékot.
Egy probléma még volt azért, amit eddig elegánsan titkoltam: jelzálog van a lakáson, elmondás alapján 4m forint. Ettől azért tartok, mert először ezt kifizetjük, és ha nem jön össze a hitel akkor bajban leszünk, mert a hitelét az embernek kifizettük, de nekünk se pénzünk se lakásunk. De egyszer élünk, megoldjuk.
Élőben mondják az ingatlanosok, hogy annyira nem akar engedni a tulaj, hogy emelni akar. Na szép.
Megírjuk a papírokat, 1 óra, elmennek még aznap. 3 óra körül csöng a telefon, pulzusszám emelkedik, ők azok. Most dől el, hogy miénk lett a lakás. Hiszen mi másért is hívnának? Nem alkudtunk, nincs speciális igényünk.
De persze az élet másképp gondolta. Legalábbis a tulaj. 1,5m forinttal többet akart 5 perc beszélgetés után, nem érdekelte a korábbi szerződés, amit az ingatlanosokkal írt. Csak kérdezem, hogy ha bejön a fenti szerencsétlen helyzet, tehát kifizettük a hitelét, de mi nem kapjuk meg, akkor mi történt volna? Széttárja a kezeit?
Szóval ez nem lett a mi lakásunk, bankoknak az utalással adtunk párezer forintot, majd este összeült a válságstáb.
Zárójeles: a lakás azóta felkerült 39,9m forintért…
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.