Az elutasítás után összeültünk mi legyen. Elvégre a korábbi lakásból volt ami tetszett, de mégis, beszéljük át mi legyen. Ismét megnéztük az összes lakást ami szóbajött. Hadd ne mondjam, mennyire volt keserű a szájíz az előző után. Talán túlzottan beleéltük magunkat.
De hosszas átbeszélés után a másik pesterzsébeti lakást felhívtuk, hogy szeretnénk vételi szándékot tenni. Már rutinból. Ezt meg is tettük húsvét előtti szerdán, ami azért volt jó, mert a tulaj elutazott a hosszú hétvégére, így másfél hétnyi várakozás következett. Itt már kezdtünk kevésbé hinni abban, hogy tényleg meglehet, de még így is, inkább arra gondoltunk, hogy meglesz a lakás. 400 ezer forintot terveztem alkudni, de igazából megvettük volna teliáron is.
Végül az utolsó nap délutánján hívott az ingatlanos, hogy ez sem lesz a mi lakásunk. Unokája született a hölgynek, kell neki a lakás. Azt hiszem ez volt a lejtő eleje, hiszen ebben a helyzetben még csak esélyes jelöltünk sincs, amik azok voltak most estek ki. Ráadásul alku nélkül. Bevallom, nem is értem a helyzetet. Ennyire ráérnek az eladók, hogy hirdetgessék a lakást, várják az érdeklődőt, majd lemondják az egészet?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.